2018. július elsejével életbe lépett az új adóügyi jogszabály, amely kötelező adatszolgáltatást ír elő a 100 ezer Ft ÁFA tartalmat elérő és azt meghaladó számlák esetén.

A NAV létrehozott egy ingyenesen használható „Online számlázó” programot. Erről bővebb infó az alábbi videóban.


Úgy tűnhet, hogy minden a legnagyobb rendben, hiszen aki nem akar “bajlódni” annak a NAV tálcán kínálja fel a segítséget.

Nézzük, hogy az új adójogszabály változás milyen funkciókat követel meg és milyen lehetőségeket biztosít a számlák esetében.

  1. A kézi számlatömbbel kiállított, értékhatárt elérő illetve azt maghaladó számlák esetén a NAV portálján történő rögzítése.

  1. A saját számlázó programokkal kiállított, értékhatárt elérő illetve maghaladó számlák „emberi beavatkozás nélkül, nyilvános interneten keresztül azonnal, a számla elkészülése után rögtön” továbbítása a NAV felé (azaz mintha bekötött pénztárgép lenne)

  1. A NAV ún. „Online számlázó” programja, ami egy önálló számlázó program, nem keverendő össze az 1.funkcióval.

  1. az 1-2-3. funkció bármelyikével eljuttatott számlák visszakérdezhetősége, ill. a saját cég számára más szállító által kiállított számlák lekérdezhetősége.

Mi a helyzet ott, ahol régebbi számlázó program van használatban? Vajon ezek a programok is úgy járnak mint a Dinoszauruszok?

  • A nagyon régi (pl. DOS-os) számlázó programokba a 2.funkció beépítése technikailag szinte lehetetlen, vagy legalábbis nagy erőfeszítéseket igényel. Régi fejlesztői környezetekből ugyanis nem biztos, hogy kezelhető az a web-szolgáltatás, ami nélkülözhetetlen a működéshez.

  • Ezek a 2.funkcióra képtelen számlázó programok ugyan továbbra is használhatóak, de előbb vagy utóbb ki fognak pusztulni. Várhatóan ugyanis csökkenteni fogják a 100 ezres értékhatárt úgy, hogy a kis cégeknek is sűrűbben kell majd jelenteniük. Márpedig a jelentésre kötelezett számlákat a 2.funkció hiányában csak kézi számlatömbbel lehet kiállítani, amely két-háromszoros adatrögzítést jelent (1. kézi számlatömb, 2. NAV online felületre, 3.Számlázó programba is valószínűleg fel kell venni egyéb okok miatt)

  • A NAV ingyenes „Online számlázó” programja a kézi számlatömböt kiváltaná ugyan, de sok vállalkozó ódzkodik attól, hogy a NAV minden vevőjét-számláját-termékét lássa. Sokan ezért maradnak egyelőre a számlatömbnél.

  • Továbbá ez a „Online számlázó” program csak nagy nehézségek árán köthető össze a saját ügyvitelei rendszerrel (folyamatos ügyfél-cikktörzs-számla szinkronizációra lenne szükség). Az ingyenesség így már sokba kerülne.

Ismerje meg az Ön számára kedvező saját megoldásunkat! Erről Itt többet is megtudhat előző írásunkból.