Cégünk a KREA-SOFT Számítástechnikai Kft. eredete még a 80-as évek második felére nyúlik vissza. GMK cégformában indultunk, társaságunk 2000-től alakult Kft-vé.
Eleinte csak egyedi ügyviteli szoftverek készítésével foglalkoztunk. 1989-re készültünk el saját fejlesztésű Bér, TB és Munkaügyi rendszerünkkel, amelyet azóta is folyamatosan fejlesztünk a piaci igényeknek, valamint az aktuális jogszabályi előírásoknak megfelelően.
Számos ügyfelünk használja a rendszerünket, visszajelzéseik alapján megelégedéssel.
Másik tevékenységünket, a bérmunkában történő bérszámfejtést cégünk, az elsők között, 1992-ben kezdte. A számfejtett cégek és a dolgozók száma az első években rohamosan nőtt. Akkoriban az ügyviteli szolgáltatások között a könyvelés volt a „sláger”. A bonyolult szabályok miatt a bérszámfejtéstől, TB ügyintézéstől szinte menekültek a kisebb cégek, de még a könyvelőirodák is. Cégünk számos könyvelőirodának is szolgáltat alvállalkozásban.
Társaságunknál több munkatársunk foglalkozik bérszámfejtéssel, TB kifizetőhelyi ügyintézéssel. Egyik – jelenleg is nálunk dolgozó – kolléganőnk már a kezdetektől tagja a KREA-SOFT csapatának.

Számunkra kiemelten fontos, hogy ügyfeleinknek a legmagasabb szintű szolgáltatást, valamint a maximális szakértelmet nyújtsuk. Szakértőként segítjük ügyfeleinket a munkaügyi, APEH, TB problémák megoldásában.
Szakmai felelősségbiztosításunkkal garantáljuk ügyfeleink esetleges kárát, de többször előfordult már, hogy pert nyertünk ügyfeleinknek a hatóságokkal szemben.
Jelentős korszerűsítést eredményezett a 2006-ban bevezetett Munkaidő Nyilvántartó rendszerünk, amely a Bér és Munkaügyi Rendszerrel együttműködve biztosítja az ügyfél-kapcsolattartás gördülékenységét.
Számunkra pozitív visszajelzés, hogy ügyfeleink hosszú évek óta megelégedéssel és nagyfokú bizalommal tekintenek a velünk való partnerségre. Természetesen a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a rólunk kialakult pozitív kép ne változzon.
További információra van szüksége?